StarBlog

Ha szükségünk van scriptek időzített futtatására, akkor a cront tudjuk segítségül hívni Linux alatt, mely lehetőséget ad rendszeresen elvégzendő feladatok ütemezésére.

Helyileg az etc/cron.d helyre tehetjük a scriptet, melyben beállítjuk, milyen időközönként fusson le a PHP script. Egy sora a következőképp néz ki:

1

*/5 * * * *   root    /usr/bin/wget -q -O - http://domain.tld/cron/meghivando_script.php >/dev/null

Itt balról jobbra haladva a végrehajtás idejének a következő egységeket adhatjuk meg: perc, óra, nap, majd a hónap és a hét egy napja (0=Vasárnap).

Tehát a fenti esetben a script minden 5 percben lefut.

Egy képpel szemléltetve:

Ha nem szeretnénk megadni egy értéket, akkor annak oszlopába “*”-ot írunk. Amennyiben szükséges több adatot megadni egy oszlopban, úgy vesszővel választjuk el az értékeket. Ha intervallumot adunk meg, akkor azt kötőjellel választjuk el. Se a kötőjel két oldalára, se a vesszők után nem rakhatunk szóközt.

Még egy példa: Ha minden nap reggel 8kor szeretnénk futtatni a scriptet, akkor írjuk ezt:

1

0 8 * * *   root    /usr/bin/wget -q -O - http://domain.tld/cron/meghivando_script.php >/dev/null

Elég egyértelmű. Két fontos dologra hívnám még fel a figyelmet:

1. A sorok végén a kimentek a dev/null-ra vannak irányítva, ami azt jeleni, hogy a sima output (a level 1-es) üzenetek nem jelennek meg, azonban a level 2 uzenetekrol (hibauzenetek) jelentest kapunk. Ha minden üzenetet el szeretnénk nyomni, akkor használjuk a “&>/dev/null” formát. Ha egy fájlba szeretnénk küldeni a kimentet, akkor azt így tehetjük meg:

1

0 12 * * *   root    /usr/bin/wget -q -O - http://domain.tld/cron/meghivando_script.php >/home/starz3r0/cron_tmp.log

2. Az fájl végére tegyünk pár soremelést a nem kívánt mellékhatások (pl. hogy biztosan figyelembe vegye az utolsó definíciót is) elkerülése céljából.

Kezdjük azzal, hogy mi is az a screen parancs, nos vagy kinézzük a manból vagy ha nem akarjuk, akkor mondom, hogy a Wikipédia szerint:

A screen egy teljesképernyős ablakkezelő ami képes a fizikai terminálokat több (általában interaktív) processz között megosztani.

Na szóval kiváló nekünk, ha a háttérben szeretnénk futtatni valamit. Ott kezdődik, hogy vagy kiadjuk a screen parancsot (ekkor mintha kapnánk egy üres terminál ablakot egy parancssorral és elkezdhetünk dolgozni benne) vagy felparaméterezve elindítunk vele valamit rögtön a háttérben. Ha benn vagyunk egy ilyen futó ablakbank, akkor a CTRL + a, d (lenyomjuk a CRTL-t, majd nyomvatartás mellett az a-t, elengedjük az a-t és lenyomjuk a d-t is, ergo a CTRL végig nyomva marad) billentyűkombinációval tudunk kilépni belőle úgy, hogy közben az ablak és benne a folyamatok futnak tovább. Ha kiléptünk, akkor a screen -ls paranccsal tudjuk kilistázni, hogy milyen futó ablakaink vannak. Ha szeretnénk újra az előtérbe hozni egy adott ablakot, akkor az előbb kapott listából az ablak azonosítóját kell odaadunk a screen -r parancsnak. Már csal egy fontos dolog maradt, mégpedig a CTRL+d, amivel kilőhetjük az adott ablakot, ha már nincs szükségünk rá.

Mutatok 4 eszközt, amivel érdemes SSH-zni, szerintem:

1. Az örök PuTTY. Személy szerint én a mindennapos használatra ezt javaslom. Egyszerű és még telepíteni se kell.
2. WinSCP: Ez is ingyenes, SFTP-re megfelelő.
3. SSH Explorer: ezzel ma ismerkedtem meg és meg kell mondjam, hogy bejött.
4. SecureCRT: ezt még párszor nézegettem, látok benne fantáziát. A cég többi terméke is jó minőségű, gondolom ezen se spóroltak.

A kommentekben kíváncsian várom, hogy ti miket használtok?

Olyan eszközöket szeretnék bemutatni ebben a postban, melyekkel domain névszerverek bejegyzéseit tudjuk megtekinteni, ellenőrizni.

1. Első eszközünk a legtöbb linux disztribúció alatt elérhető, a host parancs:

1

host -t ns starweb.hu

Ez a parancs megmutatja a starweb.hu domainhez tartozó DNS szervereket.

2. Második eszköz a domain.hu technikai ellenőrzője. Ez az eszköz a felmerülő hibákat is megjeleníti. Domain regisztráció előtt mindenképp érdemes hasznáni. Ugyanitt megtaláljuk a DNS rekord lekérésére szolgáló másik utilt is. Ez a két oldal persze csak magyar domainek esetében müködik. EU domainekhez pedig használhatjuk ezt.

3. Ha komolyabban a színfalak mögé szeretnénk nézni, akkor használhatunk egyéb whois toolokat, mint pl. a DNSstuff, de az igazi nyalánkság a témában az intoDNS.com!

Ugyebár azt mondják jelszavunk legyen, ne is egyszerű, hanem bonyolult, mert az a biztonságos, ne is mentsük sehol, mert az sem biztonságos. Szóval jóformán a fejben tartott, gyakran változtatott erős jelszavak a jó jelszavak. Na most ha ilyen jelszót használunk az operációs rendszerünkhöz is (miért ne tennénk), akkor minden nap +1-szer (jobb esetben) gépelhetjük be a jelszavunkat. Ez így jó is, teljes a védelem. De ha kizárt, hogy hozzáférnek a PC-nkhez, akkor miért ne könnyítenénk annyit, hogy automatikusan elinduljon az a rendszer és ne kelljen még egyszer rászánnunk azt a pár másodpercet, amíg megadjuk jelszavunkat. Hogy tehetjük ezt meg:

Windows:

1. Win+ R vagy Futtatás menüpont: “control userpasswords2″
2. Kiválasztjuk a felhasználót, akivel automatikusan fogunk belépni.
3. Kivesszük a pipát a “A számítógép használatához felhasználónevet és jelszót kell megadni.” elől.
4. OK-ra bökünk, majd beírjuk kétszer a jelszavunkat megerősítésként.

Ubuntu:

1. Rendszer -> Adminisztráció -> Bejelentkezési képernyő
2. Rányomunk a feloldásra, megadjuk adminisztrátori jelszavunkat.
3. Kiválasztjuk, hogy melyik felhasználóval szeretnénk automatikusan bejelentkezni, majd mentjük.

Ha meg szeretnénk Ubuntu – Windows alatt változtatni, hogy melyik operációs rendszert indítsa a Grub alapértelmezetten, akkor azt alább ismertetett módon tehetjük meg:

1. Nyissunk meg egy editorban a /boot/grub/grub.cfg fájlt.
2. keressük meg benne a set default=”6″ sort, majd írjuk át arra a sorszámra, amely rendszert alapértelmezetten indítani szeretnénk (a számozás 0-tól indul). Ha menuentry sorokat követjük figyelemmel, akkor gyorsan kiszámolhatjuk a bejegyzés sorszámát.

Mentés és újraindítás már az általunk választott rendszer fog betöltődni.

Alapértelmezetten állapotában nem tudjuk a Megjelenés lapon beállítani az “extra” effektusokat. Ha mégis szeretnénk mindent csili-vilire, akkor engedélyezzük a Adminisztráció – Eszközmeghajtók helyen a grafikus meghajtónkat.

Eszközmeghajtók

Ezek után már aktiválhatunk minden effektust (Beállítások – Megjelenés).

Vizuális effektusok

Történt, hogy az Ubuntu 9.10 feltelepítése után a bejelentkező képernyő rossz felbontásban jelent meg, sokkal nagyobban, mint kellett volna neki. Megmutatom hogy lehet meghegeszteni, ha más se lenne elégedett a felhasználói élménnyel.

Ha okosan ráguglizunk, hogy ugyan mit is kellene tenni, találunk mindent, csak épp azt nem, hogy mi segít rajtunk. Mindenhol a Xorg.conf szerkesztését ajánlja, ami jó is lehetne nekünk csak éppen alapból nincs jelen a rendszerben a fenti állomány. Ezért létre kell hoznunk egy újat a következőképp:

Leállítjuk az ablakkezelőt.

1

sudo service gdm stop

Kiadjuk az alábbi parancsot:

1

sudo Xorg -configure

Újraindítjuk az ablakkezelőt és bejelentkezünk:

1

sudo service gdm start

Miután bejelentkeztünk a home könyvtárunkban találunk egy xorg.conf.new állományt, ezt másoljuk az /etc/X11 helyre xorg.conf néven.

Ezt követően szerkesszük a xorg.conf fájlt.

1
2
3
4
5
6

Section "Screen"
   SubSection "Display"
      Depth   24
      Modes   "1280x1024"
   EndSubSection
EndSection

Értelemszerűen a Modes sorba írjuk be a megfelelő értéket.

A nyerő páros

Hétvégén Win7 telepítésre került sor, mivel nálam is felütötte a fejét a fekete halál. Azóta se tudom, hogy tényleg malware áldozata lettem vagy csak a Microsoft próbálta eltusolni az ügyet. Csak mert 3 vírus/kémprogram-ölővel is próbálkoztam és egyik sem talált semmit. Viszont a Nodom úgy megfektette a fekete képernyő, hogy se elindulni nem tudott, de eltávolítani sem lehetett a Nodot utánna, semmit (pedig a Nod Removal Toolnak működnie kellett volna). Szal reinstall.

Gondoltam, ha már Wint telepítek miért ne csinálhatnék egy csinos multiboot rendszert. Sor is került rá. Fogtam a 300 GB-s rendszer vinyom és az alábbi módon particionáltam (érdemes előre, mivel így elkerüljük, hogy 100MB-s rendszer partíciót is csináljon a Win7):

• Win7 – 150GB – a rendszernek és programoknak
• Work – 100 GB – a melós fájloknak
• Ubuntu 9.10 – 50GB – linuxnak

Elsőnek a Win7 ugrott fel, minden rendben ment, next, next típusú telepítő. Másodszorra jött az Ubuntu, felismerte a Wn7-et, GRUB menüjébe berakta.

Azóta minden szépen müködik együtt! Ti milyen oprendszereket használtok párhuzamosan? És natívan vagy virtualizálva?